Tedd fel
a pozitív szemüveget!

"Úgy éltem, ahogy szerettem volna"


Fa Nándor saját készítésű hajójával, a Spirit of Hungary-vel 2016-ban, vagyis 63 évesen harmadszor indult el a Vendée Globe egyszemélyes, nonstop földkerülő vitorlásversenyen. A mezőny legidősebb versenyzőjeként 93 nap 22 óra 52 perces idővel a nyolcadik helyen ért célba. A vitorlázó-hajóépítővel arról is beszélgettünk, hogy a franciák vajon mitől jobbak másoknál, milyen szintre tudnak fejlődni különböző hajóskultúrák, hogy épül fel egy csapat, és hol vannak a fő bázisok.
– Jelenleg két helyre koncentrálódik a világ vitorlázótársadalma, mindkettő francia és bretagne-i. Az egyik Lorient, a másik Port la Forêt. Ezekbe a csapatokba kívülről bekerülni nem nagyon lehet. Nekem barátaim ők, még sem lehet lépést tartani velük Magyarországról. Ha érdemben akarnék velük versenyezni – mint ahogy már nem akarok –, ahhoz oda kellene költözni közéjük. Korábban, 1997-ig ott éltem, aztán hazajöttem „normális” szárazföldi, vállalkozói életet élni. Ezzel együtt el is zártam azt a világot és lehetőséget, fontosabb volt számomra, hogy a gyerekeimet magyar gyökerűnek neveljem. Nem ért nekem az a szakmai tudás annyit, mint amennyit emberileg veszítettem volna vele. Itthonról szemlélve, versenyzőként azt a világot megérteni sem lehet, nemhogy felvenni vele a versenyt.
– Az nagyon elképzelhetetlen, hogy a Balaton, a Velencei- vagy a Fertő-tó partján tornaórák keretében a gyerekeket vitorlásba tegyék és kivigyék a vízre, ezzel adva nekik vízismeretet és ‑szeretetet?
– Ez azon múlik, hogy az ottani emberek mit akarnak – a pedagógusok, a városvezetők –, és mi van a tanrendben. Franciaországban azt láttam, hogy a vitorlázás kötelező tananyag. Hat-nyolc éves gyerekek már az óceánon vitorláznak optimistekkel. Tizenegy-két éves korukra ezek a gyerekek mindent tudnak. Képzelje el, hogy a Vendée Globe tananyag: minden gyerek kötelezően választ magának egy skippert, akinek köteles követni a pályáját, a navigációját, az eseményeit, és arról ír jelentést illetve felel, hogy a skippere mit, miért csinált vagy milyen körülötte az időjárás. Általános iskola alsó tagozatán erről házi feladatokat írnak, amit imádattal csinálnak. Nem egy ottani iskolában én is tartottam élménybeszámolót, láttam, hogy ennek a bűvöletében nőnek fel.
 
 
Amíg nálunk egy-kétszáz profi pályavitorlázó van, addig ott néhány százezer, s néhány tízezer óceánversenyző, amiből meríthetnek. Ott áll mögöttük egy hatalmas hajósipar, egy versenyzői és hajóskultúra, meg egy irdatlanul erős szponzori háttér. Amilyen erős a médiája ennek a világnak, olyan erős a szponzoráció, mert mindenki tapadni akar mellé. Ott normális dolog egy olyan költségvetés, ami az enyém hatszorosa. Egy szólóteljesítményük mögött negyven-ötven fős csapat van, az összes infrastruktúrával és szaktudással. Tervezőirodák, hajóépítő cégek óriási műhelyekkel. Mindent tudnak a technológiáról, ami a világban megjelenik, az mind ott születik meg. Ha La Rochelle-ben leülök egy kocsmába, akkor biztos, hogy jobbról egy tervező, balról egy vitorlázó ül mellettem, átvitatkoznak rajtam és hallom, hogy mit beszélnek a legújabb fejlesztésekről. Ott nem lehet nem tudni, itt meg nem lehet tudni. Ezt a különbözőséget egy bizonyos szintig lehet csak áthidalni hősiességgel, áldozatvállalással és nagyon sok munkával, de onnét följebb nem lehet jutni.
– Miért választotta a szólóvitorlázást? Ez egy elég magányos műfaj, és nagyon sok fegyelmet kíván.
– Nem biztos, hogy látszik rajtam, de én minden értelemben egy nagyon fegyelmezett ember vagyok. Ha valamit megfogok, és odébb teszem, azt is fegyelmezetten csinálom. Mozdulati fegyelem és gondolati fegyelem nélkül ezt a világot nem is lehet élni. Már nem élnék, ha nem ilyen lennék. Hogy miért szóló? Akkor is imádtam az egyedüli vitorlázást, amikor finn dingivel versenyeztem, később pedig az óceáni szóló versenyzés fogott meg. Nekem az egyedüllét nem azonos a magánnyal. Az egyedüllét nagy gazdagságot jelent, ha valaki nem sivár lélek, márpedig én nem vagyok az. Remekül érzem magamat a saját társaságomban.
Vágytam csapatvitorlázásra, próbáltam több szindikátust gründolni, de mindig megfeneklettem. Valahogy a legvégére, mire mindenkinek oda kellett tennie magát, elfogytak mellőlem a lelkek. A Balatonon rendkívül jó vitorlázók vannak, de emberileg és szakmailag nagyon más a balatoni vitorlázókultúra, mint az óceáni. Nálunk világszínvonalú az olimpiai pályavitorlázás, de az az offshore vitorlázás, amit én csináltam, az nem. Néhányan alacsony szinten kapirgálják, de ez az adottságainkból jön: a létszámunkból, a gazdasági erőnkből, a kultúránkból. Azért léptem ki, mert vágytam mást csinálni, aztán ennek a körében éltem. Szerencsés időszakban csatlakoztam be a hatvanlábas hajók világába, mert a tudásom együtt fejlődött az osztállyal. A kezdet kezdetén szálltam be, és együtt nőttem velük, még akkor is, amikor már itthon éltem, mert figyeltem, és most is rendszeresen kint vagyok a barátaimnál. A második énem-lényem, a második otthon ott van kint az óceánon.
– Mire tanította meg az öt földkerülő út?
– Leginkább önmagamra. Az emberek nagy része nem tudja önmagáról, hogy kicsoda, miért van a világon, mit és hogy kellene csinálnia. Jelentem: én sem tudom, de talán többet tudok, mert a kérdéseimre húsz éve keresgélem a válaszokat. Többet meg is találtam, még ha ezek kompromisszumos válaszok is. A saját szellemi képességeinkbe bezárva keressük a válaszainkat, s ez az emberi képesség nem végtelen. Korlátolt mennyiségű tudást szerezhetünk, bizonyos dimenziókat érzékelünk, értünk a világból, sok egyebet viszont feltehetőleg nem. Ez önmagában is egy irdatlan tudás- és tapasztalathalmaz, próbáltam a magam számára a legtöbbet felfedezni, megérteni, és eljutottam valahova. Ez nem sok, de segít jobban és könnyebben élni. Kiegyensúlyozottabban élek, mint sok más honfitársam, mert úgy éltem, ahogy szerettem volna, teljesítettem, amit kitűztem magam elé, s elégedett vagyok.
 
– Úgy tudom, hogy sokat olvas, mit?
– Két kedvenc területem van: a történelem és a filozófia. Sok helyen ez a kettő egybefolyik. Ha az ókori filozófusokat és történetírókat olvassa az ember, abból kikerekedik egy világ, egy kultúra. Ha Homéroszt olvasom, abból kiderül számomra, hogy mi az ember, mire képes, mit tud alkotni, teremteni, és milyen érvek mentén képes azt egyetlen mozdulattal elpusztítani. Ez ma sem változott semmit: az emberi elme fantasztikus, az emberiség egy nagyon pici szegmense alkot, kutat, előre halad, a többség meg jó esetben nem pusztít. Az egész hétmilliárdos társadalom abból a mezsgyéből él, amit egy szűk réteg kikutat, felfejleszt. Mindig rosszul vagyok attól, amikor semmihez nem értő emberek kritizálnak magas technológiai szinten évtizedek-századok óta fejlesztett dolgokat. Mindezt nyugodt lélekkel teszik a tudatlanság teljes önbizalmával. Meg kell értenünk őket, és toleránsnak kell velük lennünk. Érdekel a mai filozófia is, bár azt már kritikusan olvasom. Elég tisztán látom az emberiség útját, bár azt nem tudom, hogy merre halad, mi jön ki belőle, de izgalmas.
– Vannak még grandiózus tervei?
– Nincsenek, de a kicsik is fontosak. Évtizedekig mások segítettek engem, hogy az álmaim megvalósuljanak. Most kifejezetten tudatosan úgy élek, hogy próbálok másokat segíteni az ő álmaik megvalósításában. Korábban engem szolgáltak, most én szolgálok: a családomat, a barátaimat, segítem azokat, akik erre megkérnek, s ez nekem legalább akkora érték, mint amikor nekem segítettek.
 
Mórocz Anikó


Vissza

Essilor Opticlub Cazal Henko Silhouette Konica Minolta Mexx Nautica CSD OOK Press