Tedd fel
a pozitív szemüveget!

Szemezni egy pagagájhallal


Ha külföldi, tengerparti nyaralásokra vetett eddig a sors, lelkes halpárti turistákhoz hasonlóan sosem mulasztottam el a helyi halpiac meglátogatását. (Már persze, ha sikerült az előző esti hm… városnézést követően másnap időben, mármint halpiaci időben felkelnem…) A tenger lényeinek színes-szagos-nyüzsgő kínálata megmagyarázhatatlan módon szippantja be az utazót még akkor is, ha egyáltalán nem halpárti. Miután ez esetemben szóba sem jöhet, természetesen lelkesen ültem kocsiba, mikor kiderült, egy vérbeli honi halpiacra látogathatok el.
Pontosítsunk: nem „egy” honi halpiacra. Az egyetlenre. Tengertelen kis országunk mégsem kell, hogy nélkülözze a halpiac nemes intézményét, közepében ugyanis, az egyik legforgalmasabb autópálya tőszomszédságában megtaláljuk A Magyar Halpiacot. Jó-jó, idézett objektumunktól távol állnak a romantikus, unalomig ismert sajátosságok: nincs tengerszag, nem csapkodnak a fejünk körül éhes sirályok, hogy győzze behúzni miattuk a nyakát a látogató, nem szakítja félbe a megszokott zajokat olykor egy hajóduda vagy -kürt. Viszont a szembeszomszéd egy valóságos autószerelő-műhely, így míg eminnen halszag, amonnan zsírok és olajok egyvelege csapja meg az érkező orrát. Ez mindenesetre erős kezdés, pedig még csak a parkolóban ácsorgok.
Közepes büfé, kicsiny bolt, nagy feldolgozó
Mint fentebb bátorkodtam említeni már, idealista halpiaci elképzelései valószínűleg mindenkinek vannak. A főcsapás ott kezdődik, hogy nyüzsgés nélkül nem lehet meg a hely, hiszen a Discoveryn is láttuk, hogy a japánok például már hajnali háromkor felkelnek, hogy a nagyjából minden irányból tengerrel körülvett ország számos halpiacán rituálészerűen válasszák ki a legszebb példányokat. Ott csápolnak a licitálók, hogy az igazán komoly egyedek aztán az ő vendéglős ügyfeleik konyhájában kössenek ki; s hányszor olvastunk híreket arról, hogy néha elképesztő összeget ér meg egy pofásabb kardhal vagy más különlegesség. A szegény, mélyhűtött pangasiuson szocializálódott magyar meg csak nyeli a nyálát – hát hogyne keresné romantikus álmai netovábbját egy halpiacon ő is?
A Dokk halsütő büfével induló intézményben hétköznap késő délelőtt nincs nyüzsgés. A neten kis halbisztrónak titulált egység egyébként korántsem kicsi, jó pár asztalnál elfogyaszthatnánk egy halebédet, a berendezés is hangulatos, a pultban már ott kínálja magát a sült hal és a következő helyiségben várakozó egyebekből is készül itt tengeri ebéd (pl.: kagylók, rákok, különböző méretű polipok), de egyrészt akkor az ember érkezzen tényleg farkaséhesen, másrészt ne vágjon döbbent arcot, hogy alsó hangon ott hagy 4-5 ezer forintot, a 30 országból érkező, kitűnő minőségű különlegességeknek ugyanis megvan az ára.
Ottjártamkor többek között éppen a Maldív-szigetekről és Horvátországból érkezett szépségek meredtek rám a jégből, például egy remek, kék mintás papagájhal, amelynek nagyot köszönhet a napozni vágyó emberiség: a csodálatos fehér homokot a Maldív-szigeteken. Az irigyelt homok 85 százalékban eme szorgos és szép hal ürülékéből áll, viszont a döbbenet után nyílik némi kárpótlás a „papagájhal-guanóban” fetrengők számára, nevezetesen, hogy legott felfalhatják a papagájhalat, akár Magyarországon, a budaörsi halpiacon is.
A második helyiség színes pultjában készséges úriember áll, a kék erezetű csoda mellett szívesen megmutatja a többieket is: vehetnék osztrigát (darabja 590 HUF), ízlelhetnék kagylót, tekerhetném az ujjam köré vöröses polip karjait (aztán mehetne óvatosan fűszerezve az olajba). A vásárlók itt zömében budapesti éttermészek, akik nem csak törpeharcsát és akasztói pontyot szereznek be itt, de akár tintahalat, tengeri angolnát, garnélát, nyelv-, és ördöghalat és még ki tudja, miféle édes- és sós vízi lényeket. A műintézmény legbelső és egyben legnagyobb helyiségébe viszont csak bennfentesek mehetnek, ott zajlik az áruátvétel, feldolgozás, tárolás, egyszóval minden olyan fontos háttérmanőver, amely elengedhetetlen ahhoz, hogy az üzletrészbe csak tökéletes áru kerüljön.
A magyar mint kaviárnemzet
A budaörsi halpiacon mindenféle, halból, vagy halhoz feldolgozott termék is kapható, a polcokon szószokkal, kencékkel, fűszerekkel találkozom, nagy választékban. Egy külön tárlóban pedig míves kaviárral. Ki gondolná, de igazából rejtett kaviárnemzet vagyunk mi, még tenger nélkül is (bár a legnemesebb kaviárhoz tokhal kellene, az meg inkább kedveli az óceánokat): Komádi mellett ugyanis egy bezárt kendergyár medencéiben tenyésztenek ikraadó halakat, s hogy kelendő a magyar kaviár, azt mi sem mutatja jobban, mint hogy a tulajdonos amerikai üzletember tavaly már 320 milliós árbevételt könyvelhetett el a tevékenységből.
 
 
De vissza a halpiacra! Ottjártamkor csupa férfiba botlok, noha a nagykereskedelmi részt egy mosolygós barna hölgy, a világban korábban szakácsként dolgozó Tischler Petra irányítja. A több nyelven beszélő fiatal nő tartja a kapcsolatot a beszerzőkkel, az éttermekkel, de főzőshow-kat is tart kéthavonta a Dokkban, ilyenkor a földi halandó legalább 6-7-féle halétel elkészítését ellesheti, a legprofibbaktól. Volt már, hogy videón mutatták be egy 150 kilós ritka tengeri hal feldolgozását, amit a helyszínen két tucat éhes vendég is végignézett, így azt is megtudhatták, hogy a ritkaság amúgy fenntartható halászatból származott, amely szempontra a budaörsi egység amúgy kifejezetten figyel.
Ha a főzések terminusát nincs időnk kivárni, a legkézenfekvőbb és talán leginkább gazdaságos megoldás a pénteki grilles kóstolás, amikor is fix 3500 forintos áron a vendég előtt készül el egy változatos halas grilltál, amelyről többféle halas falatot megízlelhetünk. Igaz, nem vagyunk nagy halevő nemzet, de a sztráda menti halpiacon Budaörsön mindent elkövetnek, hogy ne ez legyen a trend.
 
 
 
Kocsis Noémi


Vissza

Essilor Opticlub Cazal Henko Silhouette Konica Minolta Mexx Nautica CSD OOK Press