Tedd fel
a pozitív szemüveget!

Ma is tanulok, egyfolytában


Vass László műgyűjtő, cipőkészítő mester
 
Vannak élmények, amik észrevétlenül a részünkké válnak, megtermékenyítve a gondolatainkat, a hétköznapjainkat vagy épp az üzleti sikerünket. Van szemünk és szívünk hozzájuk?
 
Körbeforgok a könyvesboltban. Dömping van a sikerkalauzokból: hogyan keress sok pénzt, légy kiegyensúlyozott, úszkálj a flow-ban, a jó házasság titka, alakíts ki jó kapcsolatot a gyerekeddel… Tényleg tudják? Honnét tudják?
 
Otthon eszembe jut az író-pótpapám, Kornis Mihály, aki oly egyszerűen fogalmazta meg, hogy ki a világ ura: „Az nem válik pénzzé, aki önmaga felett szerezte meg az uralmat. Legfeljebb csak azután teszi rá a pénzre a kezét, hogy meggondoltan használatba vegye. Mert Szezám kincsesbarlangja annak nyílik meg, oda belépve csak az nem botlik hajdani valója pókhálótól belepett csontvázba, akinek nem az arany mondja meg, mit tegyen, hanem ő az aranynak. És nem még több aranyat óhajt szerezni ezzel a tudásával, de minél többekben világosságot gyújtani. Azzal nyitja meg a következő kaput, magában. Az aranynál is többet tudni annyit tesz, mint önmagunkról tudni.”
 
A következő mozdulattal a Vass László Gyűjtemény nemzetközi részének pillanatnyi állapotát rögzítő Konstruktív-konkrét című vaskos kötet után nyúlok. Lecövekelek az ír fenegyerek, Sean Scully 2009-es olajképe előtt, ami a Wall of Light Dark Blue címet viseli. Scully egy olyan sorozat részeként festette meg, amiben az absztrakt expresszionizmus festői eljárását idéző all over-szemlélet jut érvényre. Festője számára fontos inspirációs forrást jelentettek a mexikói Yucatán-félszigeten látott épületek és romos falak, illetve a nagyvárosok közül elsősorban New York urbánus „tájai”, az épületek, utcák, hidak struktúrája és ritmusa.
 
Azt nem tudom, hogy a műgyűjtő Vass László járt-e már Mexikóban vagy New Yorkban, de azt tudom, hogy ő rá is erős hatást gyakoroltak az ott fellelhető és Sean Scullyn átszűrt, szublimált színek, formák, fényhatások. Scully ezen a képen vörös, okker, barna, kék, szürke és fekete színkombinációkkal operál. Ha ezek közül a cipőkészítő mester Vass László bármelyik kettőt kiválasztja és felrakja egy cipőre, nyert ügye van: a lábbeli lábra kel, élővé válik, a világ különböző pontjain élőkből rajongótábort kovácsol, a fizetőképes kereslet pedig újabb inspirációkat hordozó műtárgyak megszerzéséhez biztosít keretet. Mi más a fenntartható fejlődés, ha nem ez?
 
Az igazán nagyvonalú gesztus persze az, hogy Vass László magángyűjteményének darabjai a veszprémi Modern Képtárban bárki által elérhetőek, megtoldva olyan világklasszis művészek időszaki kiállításaival, mint a már említett Sean Scully, Günther Uecker, Reinhard Roy, Bob Bonies, Max, Jakob és David Bill, vagy épp Bernar Venet. A Művészetek Háza igazgatójának, Hegyeshalmi Lászlónak a szavaival élve: „Olyan ez, mintha itt énekelne Placido Domingo, vagy itt koncertezne a U2.” Terített asztal, ahonnét bárki hazaviheti azt a gondolatot vagy érzést, ami továbblépést jelent az életében. Megéri? A kérdés költői…
 
A cipészmester-műgyűjtő (vagy műgyűjtő-cipészmester?) Vass László és felesége, Marika balatonfüredi otthonában minden látogatásom alkalmával rabul ejt az a harmónia, ami az ottlakók, a ház és a kert között érzékenyen tapintható. Vass László szerint a műgyűjtő emberi hozzáállásától függ, hogy az általa birtokolt alkotásokat megtartja magának, vagy az érdeklődők számára is hozzáférhetővé teszi-e. Az ember életét szebbé, gazdagabbá teszik a műalkotások, de ő idővel úgy érezte, hogy át szeretné adni ezt az örömöt.
 
Vass László nem jelentős családi vagyonnal a háta mögött masírozott be a nemzetközi szinten is jegyzett magyar műgyűjtők sorába. Budapest egyik kisvárosias peremkerületében született, ahol egymásra ikrekként hasonlító családi házakban bérből, fizetésből élő kisemberek éltek. A cipőipari technikum befejezése, cipész mestervizsgája után a Magyar Divat Intézet tervezőjeként is itt élt feleségével és két kislányával. Terveket, modelleket készített a szabadidejében, amikre felfigyelt egy sikeres, önálló üzlettel rendelkező cipészmester-kereskedő. Társak lettek, négy év elteltével pedig önállósította magát, és saját üzletet nyitott a Belváros egyik patinás utcácskájában, ahol saját tervek alapján, kézi munkával készült cipőit kezdte árulni.
 
A cipészmester azonban nem maradt meg a kaptafánál, egyre inkább a modern képzőművészet felé fordult a figyelme, vagyis a mindennapi munkán túli igények ébredtek benne. Az 1980-as évek elején az idős Barcsay Jenő meghívta magához látogatóba. „Meghatározó volt számomra ez a látogatás: itt született meg bennem az elhatározás, hogy geometrikus, absztrakt műveket fogok gyűjteni. Ugyanakkor Barcsaytól tanultam meg azt is, hogy a gyűjteményemet egységes formában tartsam, vagyis ne vágyakozzam olyan alkotások után, amik értékesek ugyan, de megbontják a gyűjteményem egységét. Tanulni kezdtem – ma is tanulok, egyfolytában –, s lassan körvonalazódott számomra, hogy kik képviselnek értéket a világ képzőművészetében. Külföldi vásárokra kezdtem járni, ahol pályájuk elején állóktól is vásároltam, de megtanultam, hogy a gyűjtők nemzetközi versenyében csak az tud helytállni, aki a legnevesebb modern művészektől is birtokol néhány alkotást. Ha esetenként ez számomra megfizethetetlen, akkor legalább egy papírra készült eredeti munkát veszek meg tőlük.”
 
A legfontosabb irányzatok a gyűjteményben a svájci konkrét művészet alkotóinak munkái, a Bauhaus neves művészeinek darabjai, a Zero csoport, az amerikai minimalizmus gyöngyszemei és a monokróm festmények. „A modern művészet olyan, mint egy kavics a vízben, ami fodrokat, hullámokat hoz létre, így megy előre a világ, és ebben a lendületben, ebben a sodrásban érzem magamat jól én is. Jó ebben a közegben élni.”
 
Az inspirálódás ideális feltételei tehát adottak, kalandra fel!
 


Vissza

Essilor Zeiss

Régebbi mint tegnap