Tedd fel
a pozitív szemüveget!

Irodalom és tánc a nappaliban


Többnyire lakásban tűnnek fel, ám egy-egy kies háztetőtől sem riadnak vissza, ha az előadás úgy kívánja. Milyennek képzeljünk el egy lakásszínházat? Mi inspirálja, hajtja a benne dolgozó alapítókat, művészeket? Rengeteg kérdésem volt. Bánhidi Lillával és Margetin Istvánnal, a TeátRoom lakásszínházvezetőivel beszélgettem.
  
A lakásszínház szó ügyesen definiál: színház a lakásban. Miért dönt úgy valaki, hogy nagy számban enged idegeneket a lakásába?
BL: A mi otthonunk eddig is elég nyitott volt, bárhol éltünk, mindig szívesen fogadtunk vendégeket, a barátokkal pedig gyakran érkeztek hozzánk idegenek is, ez sosem volt probléma. Szívesen ismerünk meg új embereket. Amikor kezdett körvonalazódni a lakásszínház, volt bennem egy kis félsz, de az első előadás után elmúlt. Aki egy ilyen előadásra eljön, azzal már van valami közös: nyitott, művészet- és irodalomszerető, vagyis valahol rokon lelkek vagyunk, csak még nem ismerjük egymást. Ráadásul ez nem egy nagyüzemű színház, itt intimebb a közeg. Az előadás előtti-utáni közös teázás, borozás pedig jó alkalom, hogy beszélgessünk, ismerkedjünk.
 
Társulatról van szó, így izgalmas lehetett az ötlet születése, a névadás, az első gondolatok… Hogyan kezdődött?
BL: Balogh Andrea Rhea fúziós táncossal művészeti projektekből ismertük egymást, és 2018 tavaszán egy versklippályázaton szerettünk volna indulni. Ahogy összefűztük az ötleteinket, hogy hogyan is tudnánk az irodalmat más művészeti ágakkal megtámogatni, rájöttünk, sokkal többet szeretnénk egy versklipnél. Pár perc múlva már azt a listát írtuk, kit hívunk meg a projektbe, kikkel dolgoznánk szívesen együtt. Margetin Istvánt avattuk be elsőként a terveinkbe, és megkértük, hogy irodalmi oldalról gondolkodjon tovább. Mindenki, akit meghívtunk, elsőre igent mondott, pedig egyértelmű volt, hogy jó ideig csak invesztálunk: időt, munkát, kreatív energiát, kapcsolatokat. Az első előadás után úgy éreztük, kevés, hogy egy lakásszínházhoz tartozunk, az egymásra találásunkat, az egységet, ami létrejött közöttünk, ki kell fejeznünk máshogy is, ez lett a SzövegTest Társulat. 
 
Az esetetekben igazi művészeti hibridről beszélhetünk: az irodalom, a zene és a tánc lazúrja kavarog a néző előtt. Hogyan hangoljátok össze mindezeket úgy, hogy egyébként önállóan is erős előadásokról van szó?
BL: Az alapvető koncepció az volt, hogy nézzük meg, mozgással – ami nem egyenlő a tánccal – mit tudunk hozzátenni egy-egy szöveghez. Ez lehet plusz tartalom, lehet csak támogatás, hiszen a hallott szöveg befogadása nem mindig könnyű. Aztán tettünk bele zenét, atmoszférahangokat, -zajokat is. Éreztük, hogy baromi erős mind, ezért sakkoztunk. Beültünk a nézőtérre, és próbálgattuk a szövegek sorrendjét, a hangokat, a vizuális élményt. Kerestük a határt, amin belül maradva még befogadható az élmény. Ahol még nem nő túl a mozgás a szövegen, vagy fordítva, ugyanakkor elég nyomasztó ahhoz, hogy az ötven perc végére a néző ne legyen ugyanaz, mint aki beült az előadásra. A következő esteken tovább feszegetjük a határokat.
MI: Hadd reagáljak először a bevezető állításra. Valóban az irodalom, a tánc és a zene hármasával indultunk, de ez nem egy fix képlet. Már az első estünkön is nyitottunk rajta, a versek alatt zene helyett atmoszférahangokkal dolgoztunk. Összművészeti felolvasóestnek neveztük el a műfajt, folyamatosan ötletelünk, dolgozunk azon, hogy újabb művészeti ágakat hozzunk be, a meglévőket pedig más-más formákban mutassuk meg. Lesznek olyan szövegek, amelyeknél kihagyunk elemeket, a következő estünkön például szeretnénk játszani a csönddel, a mozdulatlan testekkel is. Csak az irodalom, a felolvasás biztos, minden mást az aktuális szöveghez alakítunk.
Azért nem merül fel a különböző elemek összehangolásának problémája, mert ezek nem önálló elemekként születnek, nálunk minden a szövegből indul. Így néz ki a folyamatunk: kiválasztom a potenciális verseket, novellákat, regényrészleteket, egy szerzőtől néha többet is, hogy ne szorítsam be túlzottan az előadóművészek kreativitását. A táncosok eldöntik, melyik szöveggel szeretnének dolgozni, azután kis csoportokban elkezdjük a próbákat, az adott szöveggel dolgozó művészek, a zenész vagy live act DJ, a táncos(ok) és a szerző hozzák az ötleteiket, összeülnek, és együtt alakítják ki az adott műsorszámot. Amikor az önálló számok megvannak, a teljes csapattal együtt döntjük el a sorrendet, határozzuk meg az est ívét.
Az a célunk, hogy a nézők ne különböző előadásokat, hanem egy komplex élményt kapjanak. Tudjuk, hogy a párhuzamos hatások erősen igénybe veszik a figyelmüket, az ív kialakítása során arra is figyelünk, hogy legyen néha alkalmuk kicsit megpihenni, ilyenkor egy-egy előadó szólózik kicsit, mint egy jó jazzkoncerten.
Nagy szerencsénk, hogy hiába nagy a társulat, kilenc fő, az első pillanatban kialakult egy kreatív összhang közöttünk.
 
Egy-egy lakásszínházi produkció jóval nagyobb tervezést-szervezést igényelhet, mint elsőre tűnhet. Nem is beszélve a próbákról. Honnan az energia?
MI: Az otthonról hozott „feladat van, meg kell csinálni” és a versenyszférában megszokott határidő-alapú motiváció adta a kezdőlökést, de ez csak az első próbáig kellett. Szerzőként különleges élmény látni, hogyan dolgozzák fel a szöveged más művészek. A táncosok nem eljátsszák, nem értelmezik a műveket, hanem az általuk megélt akár érzelmi, akár gondolati hatást fejezik ki mozgással. A próbákon szerzőtársaimmal, Seres Lili Hannával és Totth Benedekkel felolvasás közben a kinyomtatott szövegek fölött is a táncosokat figyeltük; a kíváncsiság hajt minket. És a kíváncsiság kitart a próbák után is, mert minden előadás más. A lakásszínházi közeg intimitásából fakadóan a közönség visszahatása rendkívül erős. Tavaly májusban egy nap egymás után két előadást tartottunk, megdöbbentő volt a köztük lévő különbség. A korábbin a közönség a súlyosabb, lelkileg megterhelőbb elemeket élte meg erősebben, tartalmas, de nehéz élmény volt, a későbbin viszont a szövegekben lévő, néhol burkolt humor került előtérbe. Először meglepődtünk, hogy nevetnek, de hamar felszabadultunk mi is, lazább előadás lett.
BL: Egy titkunk van: mindenki profi a saját területén, mindenki tudja és teszi a dolgát. Valamint ez egy műhely, ahol a próba sokszor ötletelés és beszélgetés, ahol összeadunk dolgokat, majd együtt rácsodálkozunk, hogy ez milyen jó. Az ilyenfajta szabad alkotás nem elvesz az emberből, hanem feltölt, energiát ad.
 
Nem tudom, mennyire lehet hosszú távon tervezni egy olyan társulat esetén, ahol – vélhetően – mindenki a művészet szeretetéért dolgozik. Mindössze ez a szeretet és a nézők tapsa a fizetség. Szóval, mennyire láttok előre, és ameddig elláttok, ott milyen tervek derengenek fel?
BL: Nem tudok elég hálás lenni a társulat tagjainak azért, hogy az első évünket végigcsinálták kizárólag a tapsért és a tudatért, hogy értéket teremtünk. Rettentő büszke vagyok rájuk ezért is. Én hiszek abban, hogy ez a fajta művészeti tevékenység is rentábilissá tehető. Ismerem persze a hazai kulturális viszonyokat, a finanszírozási problémákat, viszont látom azt is, van igény arra, amit csinálunk. Folyamatosan egyre többen kérdezik, mikor lesz már új előadásunk. Szóval nem hagyhatjuk abba, csinálnunk kell, és meg kell találni a megoldást arra, hogy hosszú távon tudjunk működni.
 
Hogyan képzeljük el a társulatot? Van egy fix mag? Vannak meghívott vendégelőadók?
MI: Van egy fix csapatunk, az alapítótagok. Az állandó fellépők közülünk kerülnek ki, és minden előadásba meghívunk vendégeket, akiknek szeretjük az írásait, a művészetét.
 
Megismerhetjük néhány szóban az előadókat?
BL: A táncosaink: Matisz Viki neve a sejtedzéselnevezésű kortárstánc-tréningjeiről sokaknak ismerősen csenghet. Ayumi Toyabe szintén kortárs táncos, ők együtt nagyon izgalmas duót alkotnak. Balogh Andrea Rhea ismert fúziós táncos, aki a hastánctól kezdve a baletten át a hiphopig használ különböző elemeket a koreográfiáiban. Mészáros Gergő több budapesti színház színpadáról lehet ismerős mint színész és táncos. A live act zenészünk Markos Levi a Substancë nevű formációból, aki az összes hanghatást élőben játssza az előadás alatt. Szerzőink Totth Benedek Margó-díjas író, műfordító, szerkesztő, Seres Lili Hanna költő, író, szerkesztő, az ELTE BTK doktori hallgatója és Margetin István író, szerkesztő. A csapat fontos tagja Lukács Barbara is, aki a marketing- és szervezésfeladatokban segíti a társulatot.
 
Hol keresse a színház előadásait, akit kíváncsivá tettünk? Hogyan és hol regisztrálhat valaki?
MI: Eddig kifelé a lakásszínház és a társulat közös entitásnak tűnhetett, de hamarosan elválik a kettő, a lakásszínház más előadásokat, táncesteket, szerzői esteket is be fog fogadni. A Facebookon és az Instagramon a TeátRoom Lakásszínház és a SzövegTest Társulat is megtalálható, az előadásokról érdeklődni és regisztrálni a teatroombudapest@gmail.com címen lehet.
 
 
 


Vissza

Essilor Opticlub OOK Press Konica Minolta CSD Mini Maui Jim