Tedd fel
a pozitív szemüveget!

Cinque Terre



A falvacskák közös nevezője az, hogy mindannyian a tengerpartot kísérő hegyvonulatra épültek, méghozzá fölöttébb meghökkentő módon. A partot képező, magasba szökő, meredek hegyeket szakaszonként völgyek tagolják, melyek mint a gleccserek, a tengervízbe ereszkednek. A szárazföld felől megközelíthetetlen völgyek a történelem folyamán nem maradtak érintetlenek: még ezeken a fura, a civilizációtól távol eső pontokon is települések létesültek. Az évszázadok során egyre többen követték el azt az építészeti zsonglőrmutatványt, hogy a völgyeket övező sziklaszirtekre építkeztek. A folyamat aztán nem állt meg, s létrejöttek Cinque Terre alpinista falvai.
 
A helyiek többnyire halászatból élnek, illetve a meredek hegyoldalakon – elképzelhetetlen manőverekkel – teraszokat alakítanak ki: oliva- és szőlőültetvények cseperednek lehetetlen szegletekben.
 
Cinque Terre falvait a 20. században aztán felfedezte magának a turisták egzotikumra éhes, fényképezőgépes siserehada, így az egykori eldugott, világvégi települések az egyik leglátogatottabb idegenforgalmi célponttá váltak.
 
Az öt település olyannyira a tengerpartra épült, és olyannyira elválasztotta a hegyvonulat a szárazföld lakott részétől, hogy autóval nehezebb megközelíteni, mint békaügetésben. Cinque Terre elzárt falvai hajóval, vonattal vagy lábon hódíthatók meg. A hajó romantikus, a vonat gyors, a láb hosszabb élvezeti értékkel bír.
 
Hajóval a legtöbben egy közeli város, Lericifelől érkeznek. E város Toszkána északi határánál fekszik, a márványkalmár Carrarától csupán tizenpár kilométerre, egy földrajzilag kicsinyke öbölben, amelyet egy nagyobb, La Speziáig benyúló öböl birtokol.
 
Az egyszerű küllemű személyhajók 50-100 utast könnyedén magukba fogadnak. Az első célállomás Lericiből többnyire Portovenere, bő fél óráig tart az út. Portovenere csipkézett szegéllyel, vízközelbe és sziklaszirtekre emelt házakkal, történelmi épületekkel, halászbárkákkal, mólóval, töménytelen mennyiségű napfénnyel várja a betérőket – akik aztán rendre továbbállnak a következő állomás, Cinque Terre felé.
 
Az utazgatás logikája egyszerű: jegyet vált az ember, cserébe tájékoztató füzetet kap a folyamatosan és nagy mennyiségben cirkáló hajók menetrendjéről. Az öt falvacska között aztán annyit vándorol az utas, amennyit csak szeretne. Hop-on és hop-off – ahogy az angolok mondják.
 
Cinque Terre öt falvacskája Toszkána felől, azaz dél felől haladva ekképp sorakozik: Riomaggiore, Manarola, Corniglia,Vernazza,Monterosso al Mare. Az öt település között azért kakukktojás is akad, méghozzá Corniglia, merthogy turistahajó ott nem köt ki.
 
S hogy mire jók ezek az elzárt települések? Például kompakt módon magunkhoz vehetjük Olaszországot. A zöld spalettákat, az éttermekben hívogató tésztákat és tengeri herkentyűket, az utcára teregetett ruhákat, a part csodás hullámait, a fényképezőgépek filmjeit és memóriakártyáit tomboló színekkel festő narancsokat, citromokat, zöldeket, kékeket. A stressz látványosan iszkol a térségből.
 
Toszkána felől elsőként Riomaggiore köszön az emberre. A kora tizenharmadik században született falucska már messziről, a ködös tengeri párában felsejlik, ahogy lefolyik a magas hegyről, annak völgyén csordogálva egészen a vízpartig. A látvány döbbenetet ültet az arcokra: a hegyek V alakú medrében sárga, rózsaszín, halványbarna és bordó épületek tobzódnak, s adnak fedelet és munkát 1700 lakosnak. Töpörödött rakpart és kackiás strand tartozik még Riomaggioréhoz.
 
A hajóúton pásztázva egymást váltják a partmenti sziklák és a kismillió mezőgazdasági terasz, melyeken precíz hadrendben kultúrnövények zöldellnek. Mire e teraszokat a helyiek kialakították – verejtékük külön tengert alkothatott.
 
A második település, az állítólagos rangidős Manarola sem marad le megjelenésében Riomaggiorétól. Emitt is lehetetlen formájú sziklákon vertek fészket a színpompás házak. Manarola lakosai a turizmus mellett halászatból és borászatból tartják el magukat, a falu azonban nem erre lehet a legbüszkébb: Manarola önálló dialektussal beszéli az olaszt. A turisták mellett így a talján nyelvészek paradicsoma e vidék. 
 
Gyalogtúrákat kedvelők számára fontos lábjegyzet lehet, hogy Manarola és Riomaggiore között húzódik a méltán híres ösvény, a Szerelmesek Útja. Az út roppant meredek sziklák mentén vonul – a látvány kívülről olyannyira veszélyes, hogy a séta rajta inkább tűnt válóoknak, semmint érzelmes andalgásnak.
 
Corniglia következik – e falucska ugyanis nem közvetlenül a tengerpartra épült, hanem nagyjából 100 méterrel följebb, föl a hegyoromra, ahová 382 kétségbeejtő lépcsőfok vezet.
 
Negyedik szereplőnk Vernazza, igazi fotózásra termett település. Színes házain még az omló vakolat is a lencsékkel kacérkodik. A hajóról leszállás erősebb hullámok idején követel némi extra egyensúlyérzéket, de az apró éttermek, kávézók kárpótolnak mindenért.
 
Az utolsó kikötő pedig Monterosso al Mare. Talán itt a legüdébb a strand, merthogy ez az egyetlen homokkal fedett pancsolda az egész térségben. Monterosso al Mare két önálló életet élő városrészre bomlik, melyeket szilaj hegy választ el egymástól. Az átjárást sziklába vájt alagút segíti, mely nélkül a két városrész akár külön kontinensen is lehetne. A csöpp belváros kujtorgásra szólít: bájos sikátorok, csábító éttermek, pinduri üzletek, tengerparti hangulat, emberi léptékek.
 
Gasztronómiai zárójelben: Liguria konyhai origója a pesztó. E zöld, ízletes püré alapanyagát a bazsalikom adja, és a bazsalikom igencsak kedveli az olasz riviéra éghajlatát. Cinque Terrében a klasszikus genovai pesztó hódít: bazsalikom, fokhagyma, parmezán, fenyőmag, olívaolaj, só, esetleg bors.
 
Összegezve: ha valaki Cinque Terrét bakancslistájára tűzi, nagyot nem téved.


Vissza

Essilor Opticlub OOK Press Konica Minolta CSD Mini Maui Jim