Tedd fel
a pozitív szemüveget!

A vízi ember, aki Monoszlón kötött ki


Liszkay Mihály 1957-ben hagyta maga mögött Magyarországot, és egészen Hollandiáig szaladt. Maastrichtban elvégezte a vendéglátói főiskolát, majd huszonnégy évesen már saját éttermet nyitott. Ezután Kanada legnyugatibb tartományába, Brit Columbiába költözött – amit a világ kincsesládájaként tartanak számon. Már-már zavaró jólétben, a Sziklás-hegységben nevelhette két gyermekét egy harminchatezer hektáros birtokon, ami az igazgatása alá tartozott, majd huszonöt évig Vancouverben élt a család a népszerű jazz-zongorista, Diana Krall szomszédságában.Az ezredforduló környékén sodorta haza a sors Liszkay Mihályt, s amikor jónéhány pofon után épp futásnak eredt volna ismét, egy vadászat során eljutott a Balaton-felvidékre. Monoszló mellett egy régi, romos pince várta, amiről csak az nem látta, aki nem akarta, hogy mindig is birtokközpont volt. Eleinte csak egy nyaralót gondolt el a tanúhegyek szomszédságába, ahova a világba szétrepült családja időnként összegyűlhet, de a szőlő és az ott készíthető, olykor a francia minőséget is elérő vörösbor reménye utat tört magának. A szőlőbirtok, vagyis a terroir, ahogy a borászok mondják, nemzetközi díjnyertes borokkal hálálta meg a törődést. Churchillt idézve: semmi nem biztosítja a sikert jobban, mint a kitartás.
A nemzeti park területén fekvő, kilencszobás kúria csendjét a visszatérő vendégek nagyra értékelik. A minőségi kulináris konyhát számos szaklap az ország legjobbjai között említi, jó példaként arra, hogyan lehet helyi alapanyagokból nemzetközi minőségű konyhát vinni. Jó pár magas nívójú esküvőt és rendezvényt tartottak már itt, többek között Candy Dulfer világhírű jazz-szaxofonos is a Liszkay birtokon mondta ki a boldogító igent.
 
 
Liszkayék budai családjában senki sem zenélt, de ő már gyerekkorában elmagyarázta a zongoratanárnőnek, hogy „kérem, nem úgy kell azt…” A mai napig nem néz kottát, így egyetlen dalt sem játszik kétszer ugyanúgy. A sors abszolút hallással áldotta meg, bármit eljátszik hallás után, és regénybe illő életében volt idő, amikor csak ebből élt, például New Yorkban, Párizsban, Londonban, Hollandiában és Európa számos tengerparti településén. Zongoraestjei a birtokon és a legnevesebb hotelekben, éttermekben a mai napig telt házasak. Leginkább este, egyedül szeret zongorázni: tízkor leül, és a zene három órán keresztül betölti a kúriát. Azt vallja: ahol van egy zongora, ott az ember nem lehet egyedül, van kivel beszélgetnie.
 
Egyik veszprémi koncertje előtt felhívtam Vásáry Tamás zongoraművészt, hogy találkozzunk, mutatok neki egy jó helyet. 
A Liszkay birtok felé vezető út mesébe illő volt, mintha csak képeslapon autóznánk: csipkésen fehérre dermedt, mozdulatlan mandulafák és szőlőkordonok a hegyoldalon. 
Ebéd közben aztán kiderült, hogy két gourmet találkozott. Vásáry megkérte Liszkayt, játsszon neki valamit, amitől Liszkay térde kocogni kezdett a fehér abrosz alatt: – Előtted? Neked? Mit játszhatnék én? Végül győzött a nógatás, s miközben Vásáry a vendégkönyvet körmölte, a házigazda mégiscsak odaült a szalon fekete bútordarabjához. Vásáry Tamás felnézett, és csak ennyit mondott: – Fantasztikus! 
Csányi Vilmos etológustól hallottam a minap, hogy alapvetően nem a külső körülmények határozzák meg a velünk történteket, hanem mi magunk. Ehhez képest az emberek többsége sodródik, nem találja meg a céljait, a rá váró inspiráló feladatokat. Pedig Csányi szerint a képlet egyszerű, hogy valaki jól érzi-e magát: elfogadni önmagunkat és megelégedni vele. Ehhez jöhet még pár értékes kapcsolat. A jó érzés tehát alapjait tekintve biológia, a kultúra csak fodrozza, s a felhőkarcoló tetején élő nem boldogabb, mint a barlangban lakó őse, mert nem tud jobbat érezni, mint amire egy ember képes. Az eklatáns példa erre Liszkay Mihály, aki az örömét éppúgy megtalálja egy erdőszélen leterített pokrócon, mint a legpazarabb luxusban fürdőzve. Egy iskolából kidobott diák módjára a végletek boldogságát éli, és úgy véli, ha meghal, mindennek vége a Földön, ezért aztán az utolsó pillanatáig akarja élvezni az életet. S amit csak lehet, mindent meg akar osztani másokkal, mert a saját öröménél sokkalta többre tartja azt, amit átadhat. „Ha a sok kötöttségem mellett megtehetném, akkor egy huszonöt-harminc méteres vitorlásra rátenném a Bösendorfer zongorámat, hozzá néhány száz National Geographicot, és hajóznék a világ tengerein. Én, aki alapvetően vízi ember vagyok, mégis Monoszlón kötöttem ki!”
 
Tipp: aki a Liszkay birtok konyháját kóstolná, annak érdemes előre bejelentkeznie!
 
A monoszlói Pangyér-dűlő az ország egyik legértékesebb szőlőterülete. Természeti adottsága magas minőségű borok termelésére alkalmas: a szőlő termőhelyi kataszter első osztályába 385 ponttal sorolták be, a lehetséges négyszázból. Országosan az ilyen, 380 feletti összpontszámmal besorolt termőhelyek területe alig haladja meg az össztermőterület egy százalékát. Mediterrán mikroklímájával már az ókori rómaiakat is lenyűgözte ez az apró ékszerdoboz, és tusculanum, nyári lak névvel illették a környéket.
 
 
 
 
Mórocz Anikó tollából


Vissza

Essilor Opticlub Cazal Silhouette Konica Minolta Mexx Nautica CSD OOK Press Audi